A kivehető fogsor nem pusztán esztétikussá, harmonikussá varázsolja a foghiánnyal küzdő páciensek mosolyát, de visszaállítja a rágófunkciókat és a hangképzést.
A műfogsor nem csak a rágás miatt fontos.
Ma a műfogsor elsődleges célja az, hogy segítségével a betegek képesek legyen megrágni (előemészteni) az ételeket; hogy a beszéd során ne szenvedjenek hátrány; hogy az arc formája olyan, mint amikor eredeti fogak tartották meg belülről; és hogy visszatérjen ezek miatt az önbizalom, illetve a magabiztosság.
Korábban a műfogsor készítés elsősorban az esztétikumot javítani.
Pedig alig száz éve a műfogsor készítés célja sokkal inkább a megfelelő esztétikum létrehozása volt, és az akkori eszközök nem szolgáltak étkezésre. Még az 1900-as évek elején is inkább speciális aprító eszközöket használtak az emberek a rágás helyett, és csak a 30-as években kísérletezték ki azt a protézist, amely képes volt pontosan illeszkedni a beteg állkapcsához, és amivel már ételt is lehetett rágni.
Egy új tudomány jött létre, a gnatológia, ami rendkívüli precizitással és pontossággal igyekezett hozzáigazítani a pótlást az adott páciens állkapcsának mozgásához, és mivel egyénre szabott volt a munka, az ilyen protézisek kezdetben nagyon drágának számítottak.
Azonban ahogy minden termék esetében, úgy a fogsornál is idővel elérhetővé váltak az olyan technológiák, amik meggyorsították és olcsóbbá tették az eszköz előállítását.
A középérték szerinti fogsor készítés célja, hogy bár az egyén számára megfelelő alapú és pontosan illeszkedő protézis szülessen, az ne igényeljen túl sok egyedi munkát.
A páciensről levett minták segítségével először megfelelő alap (alaplemez) készül, amely pontosan felveszi a nyálkahártya vonulatait, ezáltal nem mozdul el a későbbiekben a helyéről. Ezután a fogtechnika a kapott igények alapján elkészíti a kivehető protézis jól látható részét (fogazat), amit többszöri próba és igazítás után mondhatunk csak véglegesnek. Mivel az emberek szájüregének képletei folyamatosan változnak, idővel ismét szükséges lehet némi igazítás (alábélelés), azonban ez természetes folyamat.