A kivehető protézis viselése

A műfogsor rengeteg embernek biztosítja az elvesztett fogak pótlását, ezáltal pedig a rágási, hangképzési és esztétikai funkciók visszaállítását.

A helyesen elkészített kivehető protézis

segít áthidalni a foghiányból eredő problémákat, és megfelelő megoldást jelent a pácienseknek.

Készítésükkor figyelnek arra, hogy az ne irritálja a szájüregben lévő szöveteket, valamint a szájba kerülő ételek és a nyál se károsítsa. A műfogsor legfontosabb alapanyaga éppen ezért a műanyag, amely megfelelő kialakítással biztosítja, hogy a páciens állandóan hordani tudja azt.
A kivehető protézis azonban a legtöbb páciens számára kellemetlen első pillanatokat jelent, hiszen tudat alatt instabilnak vélik azt, és félnek attól, hogy a pótlás kiesik. A műfogsort ezért nehéz megszokni, és nemcsak erős akaraterőre, de komoly mennyiségű kitartásra is szükség van, hogy a beteg legyőzze az első félelmeket.

A kivehető protézis beilleszkedése a száj képletei közé akár másfél hétig is eltarthat.

Ez alatt az időszak alatt pedig viselése még furcsa és idegen; nagy mennyiségű nyál termelődik, megváltozik a hideg-meleg érzet, a nyelv még nem találja a helyét és nem fér el, valamint megváltozik a beszéd.

A másfél hétig tartó időszakban úrrá kell lenni ezeken a kellemetlenségeken, mert idővel ezekhez a száj nyálkahártyája alkalmazkodik. Azok a páciensek járnak a legrosszabbul, akik kiveszik a protézist, ezáltal nem biztosítanak lehetőséget a szervezetnek a hozzáedződéshez.

Fájdalom esetén a protézist ki kell venni.

Az egyetlen, amit nem szabad tűrni, az a fájdalom, ilyenkor a protézist ki kell venni, máskülönben néhány óra elteltével seb keletkezhet a szájban. Amennyiben a páciens határozott fájdalmat érez, mindenképp fel kell keresni a fogorvosát, hogy módosításokat végezzenek a fogsoron.

Abban az esetben, ha a kivehető protézis viselését már megszoktuk, akkor éjjel-nappal benn kell hagyni a szájban, ugyanakkor gondoskodni kell a megfelelő tisztításról.

Célszerű minden étkezés után folyó víz alatt leöblíteni róla a nyálat és az ételmaradékokat, valamint este komolyabban is átmosni (fogsortisztító vagy fogkrém).
Ajánlott legalább hetente egyszer fogsortisztító pezsgőtablettával átfertőtleníteni, és étkezéskor figyelni az apróbb falatokra, valamint a mindkét oldalon történő rágásra.

Teljes kivehető műfogsor készítés

kivehető műfogsor

kivehető műfogsor

Fogaink elvesztésével nemcsak esztétikai, hanem egészségügyi problémák is felléphetnek, ezért elengedhetetlen az, hogy mielőbb gondoskodjunk a pótlásról.

Az arc esztétikájának és a rágóképességnek a helyreállítása, valamint a beszédzavarok kiküszöbölése érdekében a lehető legrövidebb időn belül fogorvoshoz kell fordulni, akivel meg lehet beszélni a különböző a műfogsor készítési lehetőségeket

Azoknak, akiknél a rögzített fogpótlás nem alkalmazható, a teljes kivehető fogpótlást javasolják.

kivehető műfogsor

A kivehető műfogsor hatékonyan visszaállítja a rágási, hangképzési és esztétikai funkciókat. A költséges és komoly műtétet igénylő implantátumokkal szemben ez a megoldás nem terheli meg annyira a pénztárcát, ugyanakkor a különbséget szinte csak maga a páciens tudja.

A megfelelően elkészített kivehető műfogsor tökéletesen illeszkedik a helyére, és ragasztásra általában csak a kezdeti időkben van szükség (amíg a páciens meg nem szokja).

A protézis készítése rendkívül aprólékos munka, amelyhez tapasztalat és precizitás szükséges. A páciensről készült lenyomat alapján a fogtechnikai laboratórium elkészíti a műfogsort, amely

  • egy alaplemezből
  • a műínyből
  • a műanyagból készült műfogakból

áll.
Az alapelemez teljes mértékben fedi a szájpadlás nyálkahártyáját, és gondoskodik a tapadásról. A vékony, sima alapra kerül a műíny, amely az eredetinél látott rózsaszínt igyekszik utánozni, és felel a rajta pihenő műfogak megtartásáért.

A fogak műanyagból készülnek, ami leginkább a felső állkapocsnál fontos: a porcelánból készült pótlás túlságosan nagy súllyal rendelkezne, így lehúzná a protézist. Kialakításukkor kiemelt figyelmet fordítanak a páciens esztétikai igényeire, és törekednek arra, hogy a végeredmény színében és formájában is a régi fogakhoz igazodjon.

A kivehető protézis biztonságos és elterjedt megoldás.

Gondoskodik az elvesztett fogak megfelelő pótlásáról.
Fogsorragasztóval bizonytalanabb betegeknél növelhető a komfortérzet is, ráadásul újabb tanulmányok arról is beszámolnak, hogy használatukkal csökkenhet a csontgerinc sorvadása.

A kivehető protézissel rendelkezőknél fontos a félévenkénti kontroll, hiszen szükség lehet alábélelésre (módosításokra) a csontgerinc lassú torzulása miatt.

Hogyan készül a műfogsor?

műfogsor készítés

műfogsor készítés

A folyamatosan fejlődő és bővülő fogászati technikának köszönhetően egyre több lehetőség közül választhatnak azok a páciensek, akik elvesztett fogaikat szeretnék pótolni. A biztonságos és esztétikus fogpótlás ma már azoknak sem elérhetetlen, akik mindegyik fogukat elvesztették az idők során.

Műfogsor készítés lehetőségei

Az esetek többségében igencsak drága implantátum ugyanakkor nem minden páciensnek ültethető be, hiszen a hosszú ideig tartó foghiány miatt előfordul, hogy nincs elegendő csontanyag a műtétekhez.
Az ilyen és ehhez hasonló szituációkban jelent tökéletes megoldást a műfogsor.

A kivehető műfogsor két fajtája van: a részleges és a teljes
Előbbi leginkább a hidat helyettesíti, és egybefüggő vagy rosszul elhelyezkedő foghiányos területet pótol; utóbbi akkor készül, ha a páciens szájában már egyáltalán nincs saját fog.

műfogsor készítés aprólékos munka

A műfogsor készítése legalább olyan aprólékos és nagy szakértelmet igénylő procedúra, mint a koronák és hidak gyártásra. A fogtechnikai laboratóriumtól nemcsak tapasztalatot, hanem türelmet és odafigyelést is igényel, a művelethez pedig az elérhető legjobb alapanyagokat használják fel.

A műfogsor alapját egy alaplemez adja, az arra készülő fogakat pedig műanyagból készítik, mivel a porcelán túl nehéz lenne, és lehúzná az eszközt a helyéről; a protézist lényegében a vákuum és a speciális kialakítás tartja a helyén (szükség esetén ragasztó).

Szerencsésebb pácienseknek lehetősége van arra, hogy a frontfogak helyére beépített implantátumok stabilabban megtartsák a protézist.

A mezostruktúra egy olyan fémváz, amely az implantátumfejhez csatlakozik, így kötést biztosít a műgyökér és a fogsor között.

részleges protézis

A részleges protézis esetében gyakran rejtett horgonyzást alkalmaznak az esztétikus végeredmény érdekében; ezeknél a kombinált munkáknál is lenyomatot vesznek, aminek segítségével precízen ki lehet alakítani a műfogsort.

A teljes és a részleges fogsornál is fontos pillanat a bepróbálás és az alábélelés: a műfogsorra váró páciensnél ugyanis előfordulhat az is, hogy minimális állításokat még a rendelőben is eszközölni kell, hogy a protézis tökéletesen illeszkedjen.

A műfogsorra általában egyéves garancia jár, és mindegyik fogorvos kihangsúlyozza, hogy bizonyos időközönként szükség lehet a korrekciókra.